Repce vetésidő

A repce meghálálja a jól megválasztott vetésidőt

Hagyományosan a repcét augusztus 20-a körüli időpontban vetjük, az utóbbi években azonban a hibridek tágabb vetésidő intervallumának következtében a vetésideje kitolódott augusztus végére, szeptember elejére. A vetésidő megválasztását tulajdonképpen úgy kell meghatározni, hogy a repce a fagyok beálltáig érje el a 8-10 leveles tőlevélrózsás állapotot.

Milyenek a körülmények jelenleg a repce vetéséhez?

A repce vetéséhez ideális a mérsékelten meleg időjárás, váltakozó csapadékos és száraz periódusokkal. Sem a tartósan magas hőmérséklet, sem a túlzottan nedves körülmények nem kedveznek a korai fejlődésnek. Általában elmondható, hogy ritka az az év, amikor augusztus végén jó a vízellátottsága a talajnak, hiszen ez az év legmelegebb és legszárazabb periódusa – az idei év a szerencsés kivételek közé tartozik. Az előrejelzések szerint a további napokban is egyaránt számíthatunk napsütésre és esőre is. Idén tehát lehetőségünk van jó időben, jó magágyba vetni a repcét.

Az aprómagvú repce vetéséhez a legmegfelelőbb a felületen aprómorzsás, nyirkos, tápanyagban gazdag, alul egyenletesen ülepedett, kissé tömött talaj. A jól előkészített magágy a kulcsa a sikeres termesztésnek, ezért felülírhatja a hagyományos vetési időt is.

Az árvakelés állapota

A betakarítás mindig magában hordozza a fokozott szemveszteség lehetőségét, ami azt jelenti, hogy nagy mennyiségű csírázóképes vetőmag kerül a tarlóra. A nyári esők segítségével a hántott tarlók gyorsan kizöldültek, sok az árvakelés, illetve a gyomok is tömegesen keltek ki és növekednek. Indokolt tehát a vetés előtti talajmunka.

Miért kell az árvakelést elpusztítani? A repce a csírázás és a kelés időszakában meglehetősen érzékeny, kezdeti fejlődése, növekedése lassú. Ha nagy tömegben vannak növények a táblán, a gyors kezdeti fejlődésű gabonák képesek elnyomni és akár a repce pusztulását is okozni. Mindenképp a korai víz- és tápanyagelvonás hatással lesz a repce fejlődésére, ez pedig kihat arra, ahogyan növényünk bemegy a télbe. A lassú kezdeti fejlődés ugyanakkor a rovarok kártételét is súlyosbítja. Érdemes tehát komolyan venni a már kikelt növények elleni védekezést. Többféle kezelés közül is lehet választani, kérdezze kollégáinkat itt>>

Ajánlott két kezelésben gondolkodni. Hogy miért? Ha túlságosan sokáig várunk az egyetlen kezelés kedvező időpontját keresve, akkor a gyorsan fejlődő gabona nagyobb kárt okoz a repcében, mint amekkora költséget jelent a kétszeri kezelés. A folyamatosan kelő árvakeléssel és gyomnövényekkel szemben hatékonyabb a kétszeri kisebb dózisú kezelés.

A kikelő repce ellenőrzése

Bár a repce termesztéstechnológiájának alapvető eleme a vetőmagcsávázás, a kikelő növényeket ajánlott fokozottan ellenőrizni. A növényvédelmi előrejelzések szerint számítani kell a földibolhák és a repcedarázs  kártételére. Hogyan verheti vissza támadásukat? Forduljon bizalommal a Hírös Agrária szakembereihez>>

Scroll to Top