Napraforgó aktuális növényvédelmi teendők

Hogy áll most a napraforgó? Aktuális növényvédelmi teendők

Az elmúlt napok csapadékos, jellemzően meleg, párás időjárása kedvezett a napraforgónak, sokat fejlődött, 6–8, többfelé már 8–10 leveles állapotú. A lehullott csapadék rendkívül jól jött, ugyanakkor a gyomosodás is megindult, és a nedvesebb idő, a magasabb páratartalom a növényi kórokozók elszaporodását is segítette. Ebből kifolyólag szükség van az intenzív védekezésre, hogy olyan termést érjünk el, amilyet szeretnénk.

A pár leveles (6–8–10) napraforgó növényvédelme

Az első állománykezelésnél a szár- és levélbetegségeket okozó gombafajok ellen védekezünk. A napraforgó közismerten érzékeny a betegségekre, a jövedelmező napraforgó-termesztés elképzelhetetlen a gombakórokozók elleni védekezés nélkül. Az utóbbi több mint egy évtized során két fontos szárfoltosság betegséget tartunk számon. Az egyik az alternáriás szárfoltosság, a másik fómás szárfoltosság. 

A gombák mellett a levéltetvek is támadásba lendülnek. A napraforgó 5 lombleveles állapotától a virágzás időszakáig tömegesen jelentkeznek és okoznak kárt a mezei poloskák. A rovarkártevők elleni védekezést a napraforgó 6–8 pár leveles állapotától a virágzásig szükség szerint egyszeri vagy kétszeri alkalommal kell végrehajtani. A védekezések összekapcsolhatók a gombakórokozók elleni kezelésekkel.

A negatív környezeti tényezők, a kártevők és kórokozók által okozott stressz hatásainak mérséklésére és megszüntetésére jó és jövedelmező megoldás a biostimulátorok használata, amelyek javítják a napraforgó állományok általános kondícióját és természetes védekezőképességét. 

A növény dinamikus fejlődését, a betegségekkel, károsítókkal szembeni ellenálló képesség javulását támogathajuk harmonikus tápanyag-utánpótlással is. Elsősorban a bóros lombtrágyák ajánlottak.

A napraforgó növényvédelme virágzás idején

A virágzás idején történő állománykezelésnél a tányérbetegségeket okozó gombák vannak a célkeresztben. Nevezetesen a két leggyakoribb tányérbetegség, a szürkepenész és a fehérpenészes szártő- és tányérrothadás jelenti a veszélyt. A védekezés elsődleges célja a tányérbetegségek, a szürke- és a fehérpenésszel szembeni védelem. Mindkét betegséget elősegíti a párás csapadékos időjárás.

Rossz hír, hogy amíg a szürkepenész kórokozójának támadása a virágzás folyamatához (vagy erős sebzésekhez) kötött, addig a fehérpenész kórokozója minden kiadósabb esőzést követően újra és újra fertőzhet. Gombaölő szeres kezeléssel védekezhetünk. A második állománykezelést csillagbimbós állapotban, illetve virágzás elején kell végrehajtani. 

Virágzás idején is szükség lehet rovarölős kezelésre, és ne feledkezzünk meg a tápanyag-utánpótlásról sem.

A méhek védelme

A napraforgó rovarporozta növény. A méhes megporzás növeli a termés mennyiségét és pozitív hatással van annak minőségére is. Ezért lehetőség szerint méhkímélő növényvédő technológiákat használjunk!
Milyen és mennyire intenzív technológiát válasszon? Kérdezze munkatársainkat>>

Scroll to Top