Milyen kukorica vetőmagot válasszunk?

A kukorica ma a világ legnagyobb volumenben termelt növénye. Az előrejelzések szerint az elkövetkező 5 évben további növekedésre számíthatunk, éves átlagban 12,6 millió tonnára. Az eddigi mennyiségi növekedés nagy része a vetésterület növekedéséből származott. A fenntartható kukoricatermesztés azonban megköveteli, hogy a jövőben a növekedés legalább 95%-át hozamnövekedésből (kukorica vetőmag fajtája, technológiafejlesztés) kell majd fedezni.

A kukorica vetőmag és a FAO-szám

 

A hibridkukorica-vetőmagok vásárlói már az árjegyzéken találkoznak a FAO-számmal, de a fajtatulajdonosok ismertetőiben is egészen biztosan találkozni fogunk vele. A FAO-szám mutatja egyrészt a koraiságot, másrészt a tenyészidő szerinti csoportosítást is.

 

  • 200-300 között: igen korai
  • 300-400 között: korai
  • 400-500 között: középérésű
  • 500-600 között: késői érésű

 

Köztudott, hogy az ország déli és északi területein célszerű eltérő FAO-számú hibrideket vetni. Az északi régióban ugyanis nem lehet arra számítani, hogy normál időben a magas, 500-as FAO-szám feletti kukorica gazdaságosan szárítható nedvességtartalomra „beérik”, ez inkább csak a déli országrészekre igaz. Ha a kukorica után kalászos vetést tervezünk, mindenképpen igen korai 200-as vagy korai 300-as FAO-számú hibridkukorica-vetőmagot válasszunk.

 

A FAO-szám működéséhez kell még egy dolog…

 

A FAO-szám szerint kiválasztott kukorica vetőmag esetén jogos elvárásunk, hogy betakarításkori nedvességtartalma egy bizonyos értéket hozzon. Ehhez azonban szükséges, hogy optimális időben vessük el. Az „optimális idő” nem egy konkrét dátum, hanem a talaj hőmérséklete határozza meg.

 

Ha eldöntötte, hogy milyen mélységben fog vetni, vetés előtt tájékozódnia kell, hogy milyen abban a mélységben a talajhőmérséklet. A 10-12 ℃ közötti tartomány már vetésre alkalmas, azonban ha a vetés alsó szintje nedves volt, és még várható erőteljes lehűlés, akkor nem árt a munkálatokat elhalasztani.

 

A kukorica vetőmag mennyisége

 

A kukorica vetőmagot zsákokban fogjuk beszerezni, van 50 ezer, 70 ezer, 80 ezer darab magot tartalmazó zsák, a fajtatulajdonosoktól függően. Prospektusokból, ismertetőkből vagy területi képviselőktől információt lehet szerezni a javasolt optimális tőszámról.

 

Sikeresen kiválasztotta a megfelelő kukorica vetőmagot? Már lehet regisztrálni a XI. Kukorica Termésversenyre!

 

A Magyar Kukorica Klub által szervezett termésverseny célja, hogy rávilágítson a hazai és a környező országokban folytatott kukoricatermesztés lehetőségeire, népszerűsítse és elterjessze a legeredményesebb termesztési módszereket, és ezáltal hozzájáruljon a vidéki élet és a mezőgazdasági tevékenység jobb megismeréséhez, tekintélyének emeléséhez.


A termésversenyre regisztrálni a Magyar Kukorica Klub honlapján lehet.

Kukorica vetőmag és további vetőmagok a Hírös Agrária kínálatában>>