Kalászosaink legfőbb ellenségei a vetésfehérítő bogarak és azok lárvái. Az enyhe tél ennek a kártevőnek is kedvez, ilyenkor tavasszal általában súlyosabb kártételre lehet számítani. Bár veszélyes kártevők, kártételük könnyen megelőzhető, ha idejében cselekszünk.
Mikor kell védekezni a vetésfehérítő ellen?
Mikor válik igazán veszélyessé a vetésfehérítő bogár? A válaszhoz ismernünk kell a bogár fejlődési ciklusát.
A vetésfehérítő imágó alakban telel át a talajfelszín közelében vagy az avar alatt, és 15℃-os hőmérsékletnél kezd el betelepedni a táblákba. Amikor a tél enyhe, tömegesen tud áttelelni. Táplálkozás, kopulálás után a levél színére, a főér mellé rakja citromsárga színű tojásait. A kikelő lárva az első táplálkozás után ürülékkel teli, nyálkás hártyát képez a hátán, ami jó védelmet nyújt az időjárással és a rovarölő szerekkel szemben is.
Az első két lárvastádiumban még viszonylag enyhe a kártétele, de két vedlés után a lárva eléri a 3. lárvastádiumot, ekkor és a következő, 4. lárvastádiumban fogyasztja el tápláléka 90%-át. Pontosan ezért nem engedhetjük meg, hogy elérje a 3. és 4. stádiumot, még előtte kell védekeznünk ellene.
A lárvák hámozgatásukkal károsítják a növényeket, miközben alulról a felsőbb levélemeletek felé haladnak. Mire elérik a legfelső levelet, jobbára már a 3-4. lárvastádiumban vannak. Sok esetben csak ilyenkor fedezzük fel a jelenlétüket a táblában, pedig ekkor a védekezés már megkésett. Ez elsősorban a hátukon kialakított burok miatt van így, ami nagyon ellenállóvá teszi őket.
Az enyhe tél egyúttal elhúzódó tojásrakást is jelent, ami egy másik problémával szembesít: a lárvák az alsó és a felső levélemeleteken is kelnek. Ha sűrű az állomány, akkor a permetlével csak a felső szinteket érjük el, pár nap múlva már újabb példányok jelennek meg.
A vetésfehérítő elleni hatékony védelem szempontjai
- Az első védekezést a korán megjelenő imágók ellen kell időzíteni, a következőt pedig az először kikelt, 1. és 2. stádiumban lévő lárvák ellen. Elhúzódó betelepedés és tojásrakás esetén a még az állományban lévő vagy éppen betelepedő imágókat is elpusztítjuk, megakadályozva ezzel a további tojásrakást.
- Célszerű a permetlébe adjuvánst keverni, mivel a rovar hátán kialakult nyálkaréteget, védőburkot feloldja, és a kontakt hatóanyag jobban hozzáfér a lárvához. Az alkalmazott rovarölő szer felső dózisával kell dolgozni.
- Nagyon fontos a kijuttatástechnika, hogy az alsóbb szinteken lévő lárvákat jobban elérhesse a permetlé.
- A korai stádiumban leggyakrabban piretroidokat használunk, amelyek enyhén savas közegben fejtik ki legjobban a hatásukat, ezért célszerű lehet a permetléhez citromsavat adni. Ha a rovarölővel egy menetben mást is juttatunk ki (gombaölő, lombtrágya), igyekezzünk enyhén savas tartományban tartani a keveréket.
- A védekezés során a növény megfelelő permetlé-borítottsága alapvető fontosságú. Magas hőmérséklet esetén a kis cseppméret miatt a permetlé egy része célbajutás előtt elpárologhat. A nagy melegben a szer gyorsan beszárad a levél felületén, illetve a magas UV-sugárzás miatt inaktívvá válik.
Mire figyeljünk?
Már az imágókra figyelni kell, ha időben akarunk beavatkozni. Ajánlott az alapos növényvizsgálat, a sárga tál.
Ha védekezni kell, azt haladéktalanul valósítsuk meg.
Ugyan még nem megszokott technológiai elem, de aki már kora tavasszal az imágók ellen védekezik, annak nem okoz jelentős problémát a lárvák elleni védelem a csökkent egyedszám miatt. Az alkalmazható készítmények kapcsán kérdezze szakmérnök kollégáinkat!>>