2019 a Hírös Agráriánál a változás éve volt

Hírös Agrária 2019: Milyen évet hagyunk magunk mögött?

Év végén szokás visszatekinteni az óévre, mintegy végigpörgetni az elmúlt év eseményeit, terveit és megvalósításait. Így teszünk most mi is, megnézzük, milyen eredményekkel zárjuk a 2019-es évet – mint termelők, szántóföldi növénytermesztők, és persze mint gazdabolt, hiszen húzós évünk volt:  a Hírös Agrária kecskeméti telephelye elköltözött, fejlődtünk, nagyobbak lettünk!

De lássuk elsőként az idei betakarítási statisztikákat!

Az őszi búza termésátlaga kiemelkedő volt. Csaknem 952 ezer hektáron megközelítőleg 5 millió tonna őszi búza termett, tavaly 985 ezer hektáron 5 millió tonnánál kicsivel több. A hektáronkénti termésátlag meghaladta a tavalyit és az utóbbi 5 év átlagát is.     

Szintén jók az eredményei az őszi árpának. Az őszi árpa 218 ezer hektárt meghaladó területe több mint ezer hektárral, az 1,195 millió tonnás termés pedig több mint 100 ezer tonnával nagyobb a tavalyinál. Éves összevetésben 10 százalék feletti a hektáronkénti termésátlag bővülése az idén.     

A sikeres repcetermesztés egyre nagyobb kihívást jelent. A repce termőterülete 331 ezer hektárról 296 ezer hektárra szűkült egy év alatt, a termésmennyiség 1 millió tonnáról 870 ezer tonnára esett, a hektáronkénti hozam ugyanakkor alig csökkent. Úgy tűnik, három gyenge év után kedvüket vesztették a gazdálkodók. És nem csak nálunk: Európában a legfontosabb repcetermelő országoknak több problémával, majd egyre csökkenő terméshozamokkal kell megküzdeniük. Franciaország és Németország mellett Lengyelország, Románia, az Egyesült Királyság és Ukrajna termelése is elmaradt a tavaszi várakozásoktól.

A kukoricából a tavalyinál több mint 40 ezer hektárral nagyobb, de az elmúlt 5 év átlagánál 7 százalékkal kisebb területen, csaknem 982,7 ezer hektáron 7,8-8 millió tonna teremhet. Tavaly 7,92 millió tonna volt a termés, az elmúlt 5 év átlagához képest körülbelül másfél százalékos lehet a visszaesés. A hektáronkénti átlaghozam 8,49 tonnáról 7,9 tonnára csökkent a tavalyi kiemelkedő hozamhoz képest, az elmúlt 5 év átlagát ugyanakkor több mint 5 százalékkal haladja meg.     

Ahol viszont világszinten is rekordot döntöttünk: a napraforgó a tavalyinál több mint 50 ezer hektárral kisebb területen, 561,7 ezer hektáron 3 tonna körüli hektáronkénti átlaggal körülbelül 1,7 millió tonna termett az idén. A hektáronkénti terméshozam a tavalyit több mint 1 százalékkal, az 5 éves átlagot csaknem 6,5 százalékkal haladja meg.       

A szója közel 170 ezer tonnányi termést adott 2019-ben, ami 5 ezer tonna körüli visszaesés tavalyhoz képest, de 6 százalékkal haladja meg az elmúlt 5 év átlagát. 

2019 a Hírös Agráriánál a változás éve volt

Az idén már nem várathatott magára a költözés. Régi kecskeméti telephelyünk kinőtte magát, nagyobb telephelyre, nagyobb raktárra volt szükségünk. Meg is találtuk, és augusztusban már a Szent László krt. 17. alatt vártuk a termelőket!

A Hírös Agrária fő célja, hogy raktárkészletről tudjuk kiszolgálni a hozzánk betérőket, új telephelyünkkel pedig ezt szélesebb választékkal tudjuk megvalósítani. Milyen az új rakátrunk? Meséljenek helyettünk a képek!

Elköltözött a Hírös Agrária kecskeméti telephelye

Köszönjük, hogy ebben az évben is megtiszteltek a bizalmukkal, és a Hírös Agráriát választották! Találkozzunk jövőre is>>

Scroll to Top